
Nehéz napunk volt. Reggel 9-re mentünk az új jobb illesztékért, tökéletesen passzol, bár nem vagyok róla meggyőződve hogy a bal, amit nem cseréltek ki megfelelő lesz. Péterke persze nagyon sírt, pedig most csak belepróbálták a fülébe pár másodpercre az újat.
Aztán irány 11-re a szurdopedagógus. Péterke élvezte mint mindig, kevéssé tudott a játékokra koncentrálni, mint mindig és szétszedte a berendezést, mint mindig.
Aztán irány a Heim Pál Kórház, hogy visszaadjuk a régi hallókészüléket. Péterke úgy bealudt a kocsiban, hogy még arra sem kelt fel, hogy babakocsiba rámoltam, vártunk jó sokat a váróban, betoltam az audiológiára, onnan vissza a kocsihoz, áttettem az autósülésbe és hazamentünk. Már csak otthon ébredt fel. Az audiológián amúgy minden rendben volt én kedvesen megköszöntem a munkájukat, ők pedig kedvesen biztosítottak róla, hogy bármikor visszajöhetünk, ha akarunk.
Szintén a macie fórumos anyukáknak köszönhetően végre találtam új audiológiát. Nagyon kedvesek voltak a Heim Pálban a hölgyek, de nincs kedvem a rengeteg várakozáshoz a pici fiammal és a különböző vírusfertőzésekhez, amiket a szomszéd fül-orr-gégészeti rendelő előtt összeverődött beteg gyerektömegtől kapnánk el majd minden ottlétünk alatt (ahogy rögtön a legelső alkalommal). Amúgy sincs ránk túl sok idejük, annyian várnak az audiológia előtt is.
Tehát ma mentünk először az EduKid-be az Akácfa és a Dob utca sarkán. Időpontra mentünk, kellemes környezetbe, időre be is hívtak és elképesztően kedvesek voltak velünk. A szakértelemről nem is beszélve. Az első hallásvizsgálat hallókészülék nélkül a következő eredményt hozta:
60-70-80-80 dB Ami nem is olyan borzasztó, mint ahogy én hittem. Tehát NEM SIKET Péterke, hanem "csak" súlyos (magas tartomány) és középsúlyos (mély tartomány) nagyothalló. Van tehát maradványhallása, amire lehet építeni.
A Heim Pálban kapott hallókészülék eredeti beállításával történt a hallókás mérés, eredménye igy alakult: egységesen 50 dB Tehát jó eséllyel indulunk a beszéd meghallása felé.
Az EduKid-ben kaptunk egy másik próbakészüléket, hogy a Heim Pálosat visszavihessük. Ez is Naida III. és csak egy kicsit állítottak rajta másképpen.
Péterke hallásfigyelme rohamosan fejlődik. A hallókészülékkel napról napra többet hallott meg és már a hangosabb hangszerek felé azonnal megfelelő irányba fordul. Mostanra már, ha hangosan mondjuk a nevét megfordul. Persze nagyon sokat foglalkoztunk vele, de napról napra lehetett látni a változásokat. Először mindig azt hitte, hogy a mellette állók szólítják, de lehetett látni, hogy nem érti, akkor miért nem mozog a szájuk. Szépen lassan rá lehetett vezetni, ha ilyenkor megmutattuk neki a hang irányát és a fülünkre mutattunk, hogy honnan jött a hang.
Megérkezett a MÁK határozat az emelt szintű családi pótlékról és az Egészségügyi Minisztérium is rekord idő alatt válaszolt a levelemre: hogy továbbították az illetékes szervnek.
Szegény kisfiamnak még csak most kezdődtek az igazi megpróbáltatások. Eddigi nyugodt kis élete egy csapásra egy állandó autózássá, kórházba járássá, fül macerálássá változott. Mondanom sem kell, nagyon nehezen viselte. Szerdán kora reggel az elkészült fül illesztékért mentünk, aztán át a Heim Pálba a hallókészülékért. Ma már roppant rutinosak vagyunk az autóban alvás, evés, pelenkázás terén és már egészen hozzászokott Péter is, hogy alig van itthon. Mivel én nem tudok vezetni az anyukám vagy a férjem van sofőri szolgálatban.
A Heim Pálban megkaptuk Péterke első hallókészülékét, egy Phonak Naida III-ast, amit már előre beállítottak a BERA eredménye alapján. És ennyi. Hazaérve beindult az idegesítő küzdelem Péterke és köztem. Péterke tépte a fülét, én meg bénáztam a hallókészülék visszarakásával. Kellett pár nap hogy rutinos legyek és Péterkének meg pár hét, hogy elfogadja. Persze elég hamar rájött, hogy a hallókával remekül lehet anyut zsarolni és ezt az első hetekben úgy 2 percenként meg is tette. Én állandóan a gyerek nyomában voltam, de ha 1 méterre eltávolodtam, már vette is ki és rakta a szájába, egy kis hamis mosollyal az arcán.
A következő napon a Heim Pálban kapott MÁK igazolást és az internetről kinyomtatott és kitöltött formanyomtatványt már postáztam is tovább az Államkincstárba, hogy igényeljem az emelt szintű családi pótlékot. Az ő határozatukkal lehet csak a helyi önkormányzat szocpol irodáján igényelni a közgyógy igazolványt, amit majd az oep küld ki.
Ez volt az eddigi legszörnyűbb nap az életemben. Még a szubjektív vizsgálat alatt, mikor a kisfiam az esetek felénél kiszúrta, hogy az audiológus néni nagydobot ver a háta mögött és megfordult, szóval még akkor is szentül hittem, hogy nem lehet semmi baj. Ők is azt mondták, hogy még az is előfordulhat, hogy csak annyira koncentrál a játékra, hogy nem figyel. Hiszen olyan gyönyörű a hangszíne. Péterke otthon is ezt csinálta. Ha ráztam a háta mögött a csörgőt, vagy megfordult, vagy nem. Mostmár tudom, csak a mozgást érzékelte. Csak az a fület szaggató állandó visítás, amit gügyögés helyett csinált, az volt gyanús, de a fogzás állandó fájdalmára fogtam. És tette ezt a gyerek orvos is, és a védőnő is az utolsó percig biztatott, hogy semmi baj sem lesz a kisfiammal.
A kórházból hazajövet, ahol azt állapították meg kábításos objektív BERA vizsgálatban, hogy Péterkének idegi eredetű súlyos hallássérülése van és 80dB-ig semmit sem hall, azt hittem én már sosem fogom abbahagyni a sírást. Annyira kevés információt kaptunk az első sokk mellé útravalóul, hogy azt hittem a kisfiam siket és számunkra vége a világnak. Még aznap levetettük a vért a genetikai vizsgálathoz, és elrohantunk az agyonkínzott kisfiammal az illeszték készítőhöz, hogy minél előbb hallókészülékünk legyen. Nem tudom leírni az utána következő napok hisztérikus fájdalmát, amit nem tudtam a semmit sem sejtő kisfiam elől kellőképpen leplezni. Péterke erre hisztivel és az ételek kiköpdösésével reagált, ami csak fokozta a mostmár nyilvánvaló kétségeimet: hogyan fogunk mi egymással szót érteni.